A zene "tárolása"

 

 

Az asztali automata szerkezetekben többféle, a zene tárolására szolgáló eszközt alkalmaznak. A nagyobb, kerekeken guruló zenegépekkel szemben azonban olyan adattárolóra van szükség, melynek újraindításához (azaz a zene ismételt lejátszásához ) nem szükséges emberi közreműködés. Tehát a verklikben, sípládákban gyakran alkalmazott szalagos, papírtekercses vagy hajtogatott könyves vezérlés az automatákban nem lehetséges. Ennek megfelelően az automatákban négyféle vezérlést találunk: a hengerrel, a lyukasztott vagy tűs tárcsával illetve az alaktárcsával működő eszközöket.

 

Hengerek

Közülük is a legelső és legelterjedtebb a hengeres vezérlés.

 

Az első zenélő automatákat - a tornyokba szerelt harangjátékokat – óriási hengerek, dobok vezérelték. Palástjukba szögeket, bütyköket ütöttek, ezek emelték meg azokat a karokat, rudakat, melyek áttételeken át a harangokat megszólaltatták.

 

A zenegépek vezérléséhez alkalmazott dob annyiban tér el a toronyórákban használatosoktól, hogy kerületük, átmérőjük kisebb, hengerpalástjuk viszont lényegesen hosszabb, mint azoké - hiszen az ilyen szerkezetekben nem csak néhány hangzószert kellett megszólaltatni, hanem zengőrudak, húrok, sípok tucatjait.

 

Az első időkben a hengerek jól kiszárított fából készültek. Később az asztalosipar fejlődésével először belül üres (azaz kiesztergált) hengerek készültek, majd – hogy az alkatrész könnyebb legyen – belül többszögű, kívül kerek abroncsra hajlított vékony falemezből állították össze őket. Ebbe a lemezbe ütötték a vezérlésre szolgáló szögeket, tüskéket, melyek feje lekerekített.

 

A fahengerekbe ütött, vezérlést végző szögek feje lekerített volt.

A hengerek szöggel történő ellátása igen nagy ügyességet és sok időt igényelt,  előállításuk több száz órát igényelt. A hengerek gyártására szolgáló sablonokra a gyárak nagyon vigyáztak, hiszen ez volt az üzleti alapjai a folyamatos zeneutánpótlásnak.

 

Fából készült vezérlőhenger

A hengervezérlésű zenegépek esetében a zenedarab hosszát meghatározta a henger átmérője, a forgatás gyorsasága. Úgy igyekeztek a lejátszható dallamok idejét növelni, illetve lehetővé tenni több dal lejátszását, hogy egy-egy hengeren több zeneszám lejátszására alkalmas szögsorokat helyeztek el. A hengereket hossztengelyük mentén párhuzamosan el lehetett tolni, így egy mozdulattal válthatók voltak a zeneszámok.

 

Gondot jelentett, hogy a fából készült elemek könnyen megsérültek, rossz szögezés esetén a tüskék kihulltak belőle. Ezért a köznapi használatra készült automatákban a fahengert felváltja a fém (többnyire réz vagy bronz) henger.

 

Eleinte ezekbe is kézi munkával kerültek a vezérlő tüskék, ám később ezt a feladatot gépesítették. Ügyes szerkezeteket találtak ki. Volt olyan, ami írógéphez hasonlított, amiben az előre kifúrt lyukakba billentyűk lenyomására a gép nyomta a rézhengerbe a tűket.

Rézhenger
tűskékkel, alul előkészített lyuksor

Mikor az öntőszakma elérte a megfelelő fejlettséget, a fémhengerek gyártása is megváltozott: a hengert egy sablon alapján már eleve úgy gyártották, hogy a palástjukon rajta álltak a tüskék. Ennek két módja volt: vagy eleve henger alakot öntöttek ki (ez a bonyolultabb), vagy a henger palástját mintegy kiterítve lapos szalagot öntöttek és azt hajlították henger formára. Ez utóbbi gyártási módot onnan ismerhetjük fel, hogy a tűhenger palástján egy illesztési rést látunk.

 

Rézhenger
utólag beütött szögekkel

 

A rézhengerek harmadik gyártási módja már a közelmúltban alakult ki, de ez nevezhető a leggyorsabb és leghatékonyabb módszernek. Ekkor szintén henger alakú test kerül ki az öntőformából, de még a vezérlő tüskék nélkül. Ezután egy a henger célszerszámba kerül, ami a henger palástjának anyagát néhány tizedmilliméter hosszban felhasítja (valahogy úgy, mint a szántóföldet az ekevas), és felhajtja. Az így kialakuló, megfelelő távolságban és sorrendben fekvő körmök lesznek a vezérlő tüskék.

 

Rézhenger
felhajlított körmökkel

 

Hogy több dallamot lehessen lejátszani, a fémhengerek, rézhengerek esetében is alkalmazták azt a módszert, mint a kintornák fahengereinél: több sorban, más-más dallamok lejátszására alkalmas tűsort helyeztek el a henger palástján, s tengelyirányú eltolásával váltották őket. A váltás történhetett kézzel, később ezt is automatizálták, a szerkezet magától váltotta a dalokat.

A mellékelt képeken egy 8 dallamot játszó hengert mutatok be. A henger 95 mm hosszú és 21 mm átmérőjű, 52 darab tűt vezérel, melyek mindössze 0,7 mm magasak és 0,3 mm vastagok. A zenélő szerkezet (mely Svájcban készült) Csajkovszij "Diótörő" című zeneművének kedvelt dallamait játssza.

A tűk (és a hangzószerek, a zengőfésűk nyelveinek) kis mérete lehetővé tette, hogy a paláston egymás után 4 dallam szólalhat meg. Amikor a negyedik dallam is elhangzott, a henger egy tűsornyit elmozdul a tengelyével párhuzamosan, és így szólal meg a következő négy dal.

A henger jobb oldalán a zenedoboz (nyitható szekrényke) felső részén lévő mozgó alakokat vezérlő fogaskerék és karos áttétel látható.

A második fotó, valamint a mozgókép kb. 25-szörös nagyításban mutatja a henger tűit és hangzófésűket működés közben.

Tűs, szöges tárcsák, lemezek

A laposabb, kisebb zenegépekben nem hengereket, hanem fémből (többnyire bádogból) készült tárcsákat, lemezeket találunk. Amikor kevesebb tűre volt szükség (például az idő múlását harangütésekkel jelző fali és asztali óráknál), akkor előre fúrt lyukakba kerültek a tüskék. A vékony, nagyobb átmérőjű lemezekbe azonban nehéz tüskéket, tűket úgy beleapplikálni, hogy azok ne mozduljanak el. Ezért a hengereknél említett, felhajlított tűs megoldást alkalmazták, mert a saját anyagából felhajtott körmök stabilan állnak sokszori lejátszás után is.

Negyedütős óra
vezérlőtárcsái

Vezérlőlemez
felhajlított körmökkel

A tűs lemezek alkalmazása akkor kezdett elterjedni, amikor egyre kisebb (laposabb) zeneautomatákat kezdtek gyártani. A lemezeken – mint a bakelit hanglemezen – a tüskék körkörösen helyezkednek. Az ilyen szerkezetekben maguk a zengőfésűk sugárirányban nyúlnak a lemez fölé. Amikor a lemez elfordul, az egyes tüskék megpendítik a felettük lévő hangzófésűket, s így szólal meg a zene. A lemezes vezérlés hátránya azonban, hogy rajtuk csak egy zeneszámot lehet elhelyezni, ha körbefordulnak, csak ugyanaz a dallam játszható újra. Ezt a hátrányt úgy igyekeztek leküzdeni, hogy cserélhetővé tették a lemezeket.

Természetesen mind a tűvel, bütykökkel ellátott henger, mind a lemez alkalmas volt a zengőfésűs zeneszerszámok mellett a síppal működő eszközök vezérlésére is.

 

A fentiekből látható, hogy a szögekkel, körmökkel ellátott hengerekkel olyan zenegépek, zenedobozok vezérelhetők, melyek több, egymás mellé helyezett hangszerből állnak.

Alaktárcsák

Azokban a zenegépekben azonban, melyek egy hangszert foglalnak magukban (mint például a jól ismert, kalitkába zárt daloló madarak), és ezek hangmagasságát kell változtatni, más megoldást kellett alkalmazni.

 

Az ilyen automatákban egy vagy több úgynevezett alaktárcsát vagy idomtárcsát találunk. Ez az alkatrész - mely a mechanika más ágában (pl. a szerszámgépekben, motorokban) gyakran alkalmazott eszköz - nem más, mint mint egy fémből készült vastagabb tárcsa, melyen palástján görbületeket, bemélyedéseket, kiemelkedéseket alakítottak ki.

Amikor a tárcsa elfordul, a kis görgővel hozzá szorított érintkező kart a kiemelkedések, hornyok változó mértékben elmozdítják. A kar különböző áttételek útján mozgatja a hangot keltő sípban mozgó dugattyút, s ezáltal azt változó magasságú hang hagyja el. A tárcsa megfelelő kiképzésével egész dallamok játszhatók le.

 

Ugyancsak alaktárcsák, vagy az azonos elven működő alakhengerek mozgatják az automatákban lévő alakokat. Emelik, fordítják őket, egyes testrészeiket az emberi vagy állati mozgásnak megfelelően irányítják. Az alaktárcsás vezérlést olyan magas fokra fejlesztették az idők során az automatákat gyártók, hogy a komolyabb automaták minden egyes része (feje, ujjai, sőt a szemei) külön-külön élethű mozgást volt képes végezni.

 

 


Ha valami részletesebben érdekli Önt, esetleg segítségre van szüksége: