Harangok, zengőrudak

 

Harangok

Az első automatikus megszólalásra alkalmas zenegépek, a hatalmas toronyórák harangokkal működtek. A kultúrtörténészek úgy tartják, hogy az első ilyen szerkezet valamikor a XV. században holland kereskedők révén került Kínából Európába. A nagy harangjátékok – melyekben még mindössze 4-5 harang volt – először Flandriában jelentek meg, majd a rövid idő alatt elterjedtek az egész kontinensen. Az egyre gazdagodó közösségek minél nagyobb, minél több harangot magukban foglaló harangjátékokat kezdtek építeni, melyek azután évtizedekig, nem ritkán évszázadokig ellátták feladatukat.

A toronyba épített harangjátékok az idő múlását jelezték: az toronyórák még nem voltak olyan pontosak, hogy az óra mellett a percet is mutatni tudták volna, ezért hol egyszerű harangütéssel, hol bonyolultabb dallammal tudatták az idő múlását a városban, településen lakók számára.

A technikatörténet számos nagyszerű ilyen harangjátékot tart számon, a strassburgi, ollmützi, prágai toronyóráknak még ma is csodájára járnak.

A prágai Orjol

 

Ahogyan a technika történetében oly sokszor, a fejlődés zenegépek esetében is a nagyobb méretektől a kisebb felé haladt. Nem tudni, a harangjátékok mikor jelentek meg a lakásokban használatos szerkezetekben, órákban, de annyi bizonyos, hogy a XVI. században már készültek olyan fali és asztali órák, melyek haranggal jelezték az idő múlását. A kis harangjátékok, csengettyűk gyártása a kor viszonyai között nem volt könnyű feladat. Behangolásuk, rögzítésük sok problémát vetett fel, ezért a harangjátékkal kiegészített órák, zenélő szerkezetek csak a gazdagabb házakban jelentek meg; a köznép még sokáig a toronyórák harangjaira volt utalva.

 

Egészen különleges harangjátékok működtek a fekete-erdei faliórákban egy időben.

A schwarzwaldi órások – akik már hosszú ideje gyártották a kakukkos órákat – egy idő elteltével a kereslet visszaesését észlelték. A nagyvilágot járó vándorárusok elmondása szerint a francia és svájci órások harangjátékot játszó órái voltak azok, melyek erős konkurenciát jelentettek.

Mivel a Fekete-erdő vidékén már ekkor is fejlett volt az üveggyártás, a schwarzwaldiak üvegharangokat kezdtek beépíteni óráikba. Ezek behangolása lényegesen egyszerűbb volt, mint a csak drágán, más vidékekről beszerezhető fém anyagú harangoké, s a szerkezet is könnyebb lehetett általuk.

Az egyetlen hátrányuk az volt, hogy az üvegharangok könnyen törtek. Ezért azokat külön csomagolva szállították, sőt, gondoskodtak folyamatos utánpótlásukról is. A Fekete-erdőben évtizedeken át tucatnyi üveghuta gyártotta az órákhoz szükséges harangokat.

Később aztán néhány bronzöntöde is letelepedett a vidéken, akik már képesek voltak megfelelő bronzharangokat gyártani, s így az üvegharang egy évszázad után lassan elmaradt a zenélő szerkezetekből.

 

A harangjátékok a kis méretű hordozható órákban (utazóórákban, zsebórákban) is megjelentek. Leleményes módon, egymásba ágyazva, simulva feküdtek a kis harangok a fedél alatt, bonyolult ütőművekkel, kalapácsokkal kombinálva.

Napjainkban mind ezek, mind az üvegharanggal működő schwarzwaldi zenélő órák ritkák, nem egyszer hatalmas értékeket képviselnek.

 

A harangokkal természetesen a különféle zenélő, muzsikáló szerkezetekben is találkozunk. Gyakran más hangszerekkel (pl. zengőfésűvel) együtt építik be őket, s így a zeneautomatákkal akár komplett zenekari művek is lejátszhatóvá válnak. A harangok kialakítása többnyire díszes. Nem ritkán a harangokat megütő kalapácsokat kis alakok (manók, zenebohócok) kezébe helyezik a gyártók, így a zenegép igazán látványos produkciót képes előadni.

 

Zengőrudak

Szintén a fekete-erdei órások jöttek rá, hogy a harangok jól helyettesíthetők megfelelő anyagú és hosszúságú fémrudakkal. Ezek gyártása, behangolása lényegesen egyszerűbb, mint a kis harangoké: a jól megválasztott anyagból készült kis rudak hossza s ezzel hangmagassága  könnyen módosítható (elég csak levágni belőle egy darabot), így a megfelelő hangskála több, egymás mellé helyezett zengőrúddal egyszerűen kialakítható. Gyakran csigavonalban feltekert rúddal találkozunk egy-egy szerkezetben, ennek előnye, hogy még kisebb helyet foglal.

Nagyjából a XIX. század közepétől az asztali órákban, faliórákban már csak ilyen, a harangot utánzó eszközt találunk. S természetesen a zenedobozok, zeneautomatákban is ezeket helyezték el a készítők.

 

 


Kakukkos óra spirális hangzórúdja


Hangzórudas falióra szerkezete működés közben


Ha valami részletesebben érdekli Önt, esetleg segítségre van szüksége: