A Francia Akadémiának 1738-ban bemutatott fuvolázó emberalakjának ötlete már egészen fiatal korában megfogant benne. Hosszasan tanulmányozta a fuvolajáték módját, ő maga is megtanult játszani e hangszeren. Részletes terveket készítette, ezek alapján állította össze automatáját.

A fuvolás annyira pontos és élethű volt, hogy kortársai közül sokan nem akarták elhinni, hogy a hangokat valóban gép adja ki. A bábu egy provence-i pásztort utánzott, mely kezével a szája elé helyezett fuvolát kezelte. Ajka élethűen mozgott, ujjai mozgását szinte alig lehetett követni.

A szerkezet tizenkettő (egyes források szerint húsz) dalt tudott lejátszani. Vaucanson több mint 15 féle bonyolult emelőrendszert épített be az alak mellkasába és karjaiba. Ezek közül négy-négy a bábu ujjait, és az ajak mozgását vezérelte, három-három a bal kezet  illetve a levegő szelepeit, egy pedig a nyelv mozgását irányította. A hangszert megszólaltató levegőt a szájüregbe épített, fémből készült nyelv szabályozta, s az előre-hátra mozgatható ajkakon át áramlott a hangszerbe

A kéz mozgásával nem igazán volt megelégedve, mert a fából készült ujjak a fém fuvolán nem tudtak kellő finomsággal játszani (nem voltak elég puhák). Ezért a kézfejre kesztyűt húzott, ez az ujjak mozgásának gépiességét is elfedte.  Az igen bonyolult szerkezet működéséhez a levegőt könyöktengely által mozgatott fújtatók szolgáltatták.  Az életnagyságú gép egy magas talapzaton állt, ez rejtette a fújtatókat, áttételeket.

Vaucanson zenélő alakjának különlegessége, hogy az valóban a magán a fuvolán játszott. A később készült, hasonló automatákban ezt már úgy oldották meg, hogy a kéz, az alak imitálja a zenész játékát, de a hangokat a szerkezet, az alak testébe épített több, néha tucatnyi ajak- vagy nyelvsípok adják ki. Vaucanson gépében ezzel szemben a kiáramló levegő valóban a fuvolát szólaltatta meg. Ezen különleges mechanikai megoldást azóta sem ismételte meg senki más. A kortársak  csodálat mellett ilyen megjegyzéseket tettek: „Ez automata lélegzik”. „Olyan volt, mintha a márvány szobor életre kelt volna.”

Az automata fuvolást 1738 február 11-én mutatták be a nagyközönségnek. A belépő ára három livre volt, akkor egy munkás egész heti bére. 10-15 fő nézhette meg egyszerre a gépezetet, mely fából készült, fehérre alakja valóban olyan volt, mint egy márványszobor.

1739-ben, amikor az érdeklődés lanyhult, és kevesebben voltak már kíváncsiak az automatára, Vauconson egy újabb, ezúttal doboló szerkezetet is kiállított. Ezután készült el kacsája, mely révén világhírűvé vált.

Vaucanson az 1740-es években  a francia selyemipar felügyelőjévé nevezték ki. Ekkor készített egy lyukkártyával működő automata szövőszéket, ám ezt a korának érintettjei nem méltányolták – sőt, kővel dobálták meg, összetörték a találmányt, mely elvette volna a munkát és a keresetet a szövőipar kétkezi munkásaitól. Jó fél évszázaddal később J.M. Jacquard e szerkezetnek a mintájára készítette el a szövőipart teljesen átalakító automatikus szövőszékét.

Vaucanson 1782-ben halt meg. Élete végén a Francia Tudományos Akadémia tagjává választották.

A fuvolázó alakot, a kacsát és más automatákat még korábban egy német egyetemi tanár vásárolta meg és még évek múlva is mutogatta gyűjteményében. Maga Goethe is – akit érdekeltek a természettudományok, a mechanika rejtelmei – megnézte a szerkezetet, feljegyzéseket készített róla.

A következőket írja: „a jól ismert Vaucanson féle automaták elhanyagolt állapotban vannak, üzemképtelenek. A fuvolás egy régi kertházban üldögél, egészen jelentéktelenül felöltözve, de már nem fuvolázott. Beirers úr megmutatta az eredeti hengert, amely az automatát irányította, s melynek dallamaival ő – Beireis – meg volt elégedve. (…) a toll nélküli kacsának csak a váza állt...”

Vaucanson találmányai, különleges szerkezetei a következő zavaros évtizedekben sajnos megsemmisültek, a fuvolás alak és a kacsa állítólag a forradalom idején pusztult el.

Automatáit a korabeli leírások, az alkotó feljegyzései alapján újra elkészítették, ezek a másolatok több francia és svájci múzeumban is megtekinthetők.